>tekerőlant<

vasárnap, szeptember 30

Djordje Balasevic: Apám dala

Nagyjábóli fordítás ez. Nem teljesen műfordítás, de azért igyekeztem a szótagszámra és rímre, meg persze a jelentésre ügyelni. Ugyanakkor biztosan fogok még javítani rajta... ha úgy jön ki.

Meg ne kérdezd tőlem soha, ’árvácskának nincs illata?’,
Nem emlékszem, hosszú történet ez.
Meg ne kérdezd mások előtt, ’pohár alján mi ez a lötty?’
Miért iszom, soha meg ne kérdezd.

Kalapom bár ne lenne
Kobold sem bújna benne
Gőgősen álmodozva
- ő tehet róla!

Ő nem hagy megpihenni,
a rend neki nem számít,
Mindent meg akar tenni,
mindig csak jó bort áhít.

Ne hidd, hogy élvezetből
Vagy divatból italozom.
Iszom, mert így elkábítom.

Meg ne kérdezd, hisz nem tudom, hová hullik mely’ csillagom
Hová hullik kabátomról a gomb
Meg ne kérdezd, falu végen, miért ugat meg minden véreb,
Meg ne kérdezd, hogy miért bolyongok.

Kalapom bár ne lenne
Kobold sem bújna benne
Gőgősen álmodozva
- ő tehet róla!

Ő nem hagy megpihenni,
a rend neki nem számít,
Mindent meg akar tenni,
mindig csak helyet áhít.

Ne hidd, hogy élvezetből
Kóborlok országúton.
Megyek, mert így kifárasztom.

Meg ne kérdezd nagy-e a fagy, míg a füvön harmatillat,
S ott egy cigány nyakkendőtű kínál.
Ne kérdezd meg, hogy egy madár, miért csupán néhány drótra száll.
Meg ne kérdezd, miért szól a nótám.

Kalapom bár ne lenne
Kobold sem bújna benne
Gőgősen álmodozva
- ő tehet róla!

Ő nem hagy megpihenni,
a rend neki nem számít,
Mindent meg akar tenni,
mindig csak zenét áhít.

Ne hidd, hogy élvezetből
Fújom újra hamis dalom.
Fújom, hátha elaltatom.

péntek, szeptember 28

Khm, na jó.
Beteg vagyok. Köhögök, folyik az orrom, hőemelkedésem van.
Ezt csak annak mondom, akit érdekel.

Akit nem érdekel annak, azt mondom, hogy ’akkor meg minek kérdezi meg’?

Sokat engednek meg maguknak a velem ellenkező nemű egyedek. Ha hagynám, az nem én lennék. Ha nem hagyom… akkor az van, mint most. Semmi. A nagy magányos semmiség...

De ezek szerint még mindig, inkább vagyok egyedül, mint Veled. Hagyjál békén. Nem tudom mire várok… de egyszer itt lesz. Máskülönben már nem várnék rá, nemde?

Ugye…?

És nem. Nem megyek koli buliba.

vasárnap, szeptember 23

Radmirális hajónaplója

Álmodd, hogy vakít a fény
Tombol a nyár e földtekén
Ne érdekeljen
Ha esik a hó
Mert Párkányba visz
A Gyólyahajó…

Reggel 7 óra 50 perc van. Néhány gólyámmal botorkálok felfelé egy sétahajóra a Vígadó téren. Nem igazán akartam semmire sem gondolni, örültem, hogy látom néhány barátomat, osztogattam a puszikat aztán… egyik barátnőm oldalra biccentett a fejével:
- Bocsi, hogy nem szóltam, hogy ő is jön.
- Kicsoda?
A biccentés irányába lestem:
- Nem kellett szólnod. Tudtam, hogy itt lesz.
Csak most még józan, nem énekel közfelháborításra alkalmas dalokat, és már lekopott az alkaljáról a vidám szobafestő.

Az út Esztergomba hosszú volt és csöppet kínos. Nem értettem magam, hogy miért és mit akarhatok egy ilyen Fiútól. Seggfaszkodott, mikor ott voltak a haverjai és nem tudott mit mondani, mikor egyedül odalépett hozzám. Kereste a társaságom, de úgy tűnt, céltalanul. Mégis örültem, mert van. Lubickoltam a köztünk vibráló interakcióban. De ezt nem tudtam neki jelezni semmilyen módon sem… Nem ment.

Egy gyors párkányi ebéd után, tudomásul kellett vennem, hogy a gólyáim egy része felvállalhatatlanul részeg. Úgyhogy inkább kerestem magamnak más társaságot, és úgy tűnt az a Fiú is ezt tette. Csalódott voltam és mérges és nem tudtam szabadulni a látványtól… egy másik lánnyal táncol, meg beszélget, meg röhögcsélnek. Velem meg nem. Hogy szakadt volna rá az MTV székház…

Az eseménydús hajóút után egyesek még folytatták volna a megkezdett vidámkodást, így miután ’leparkolt az álomhajó’ a Margitszigeten, átsétáltunk a Holdudvarba. Ahol ott volt a Fiú, még mindig azzal lánnyal. Furcsa tájfun kavargott bennem, nem tudtam honnan jött és miből állt össze, és egyébként is: joga sincs hozzá, hogy bennem dúljon, mert semmi sem történt köztünk. Segélyhívást irányítottam Pingvin bátyámnak, aki jött is. Nem akartam mindenki orra előtt megkonzultálni az érthetetlen szituációt, úgyhogy elmentem a helyről bátyuskám elé. Köszönés nélkül viharzottam ki, feldúltan és megzavarodva.

Amíg Pingvin bátyóval a megállóban álltunk, a Fiú 5-ször csörgött rám. Aztán egy ismeretlen számról fel is hívott:
- Hát, szia, kedves Radmila! S. B. vagyok.
- Aha. Mondjad.
- Merre jársz?
- Nyugatinál. Kijöttem valakiért.
- Ne, ugye nem hazamész?
- Nem, még megyek vissza. Miért?
- Rád várok már egy fél órája. Nyilván, táncolni szeretnék veled.
- Velem? És az a csajszi? Azt hittem tök jól elvagytok…
- Jaa… ő csak egy jó barátom, barátnője.
- Aha. Értem. Na, mindegy. Majd megyek.
- Rendben. Várlak!

Azt hiszem kicsit hisztérikus lehettem, mert nem tudtam, hogy röhögjek vagy kegyetlenül megverjem. Pingvin már a telefonját szorongatta, hogy tudja kiket hívjon fel ha bunyó lesz… valamiért elutasítottam az ajánlatát. Mikor visszaértünk olyan volt, mint mesében: táncoltunk is meg nem is, beszélgettünk is meg nem is, jól is éreztem magam, meg nem is. Büntettem és teszteltem őt azzal, hogy nem akartam tudomást venni róla (végül harmadszor már úgy tudott csak ’elrángatni’ táncolni, hogy megragadta a karomat), és büntettem magamat is azzal, hogy ott vagyok egyáltalán. Talán pont ezért nem maradtam sokáig.

Egyre értem haza. Már éppen fátyolos álmaimban készültem elmerülni, mikor csörög a telefonom. A Fiú hív. Kinyomtam.

De írtam neki egy SMS-t, hogy most nem tudunk beszélni.
Elnézést, de még mindig szeretem magamat kínozni.

kedd, szeptember 18

Lucía y el sexo

„ A vágyunk választ, nem mi.”
Lucía

Második napja, hogy nem akarom ezt a filmet kiverni a fejemből. Annyira magamra találtam benne minden frusztrációjával, szexualitásával és elmebajával együtt, hogy úgy érzem én vagyok Lucía és Lorenzo egy személyben.
Megpróbálnám megmagyarázni, de nem akarom, inkább lássátok meg…




vasárnap, szeptember 16

azért talán csak nem mind

„Hugi! Ne higgy az embereknek! Ne bízz meg bennük! Az emberek csúnyák, buták, gonoszak… 10-ból egy az, akire legalább az egyik nem, és 100-ból egy az, akire legalább kettő nem igaz. Mindig fognak bántani, hugi. […] ”
Pingvin bátyó

szombat, szeptember 15

nyilván

Ismerek egy Fiút.
Ismerek egy Fiút, akitől anyám sírógörcsöt kapna, és akit apám kérdés nélkül agyon lőne. De ha jobban meggondolom, lehet, hogy fordítva.
A maga 22 évével benne van majdnem minden olyan szervezkedésben, amitől, nem pusztán ideológiai alapon, igyekszem távol maradni. És itt most nem Jehova tanúira gondolok…

Tegnapelőtt pont csak annyit ittam, hogy azt higgyem, én vagyok Teréz anya, és az óriási nagy szívemmel megválthatom a világot. És a fent említett fiatalemberrel kezdtem. Perverz szexuális vonzódást érzek az elesett és látványosan szeretethiányos, jóképú, magas, izmos férfiak iránt. Kár, hogy alkoholista, hajnali négykor fradista és hungarista dalokat kiabál a körút mentén, hergeli a rendőrséget, szeret verekedni és egy vidám szobafestő van az alkarjára rajzolva alkoholos filccel. De legalább 15-ször szerelmet vallott egy este alatt… nyilván komolyan gondolta.

Nehezen, de rá tudtam venni, hogy ne akarjon velem táncolni, mi után már elesett néhányszor a saját lábában. Aztán egy fél órás beszélgetés keretében, megkérdeztem tőle: miért issza magát zombira akárhányszor csak alkalma nyílik rá? Persze, hogy a család... Hajnalban egy török büfében kötöttünk ki a Nyugati pályaudvarnál, hogy megigyunk 1-1 teát, és hogy meggyőzzem, biztosan nem akar nálam aludni... Érdekes volt. De tetszett. Sajnos...

vasárnap, szeptember 9

Ma reggel, történt valami, ami életemben először fordult elő velem. Meghívót kaptam a Parlamentbe!! Igen, igen, kérem szépen! Arra gondolok, ami a budapesti Kossuth téren van! Tizennyolc éve, hogy leomlott a Berlini fal és ennek tiszteletére tartottak egy megemlékezéses konferenciát. Meghívták az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzatát is, és mivel szerda reggel nem voltam elég leleményes és gyors, egy rövid párbeszéd után, kiválasztottak önként jelentkezőnek, és felkerültem a listára. Szóval végre beléphettem abba az épületbe, amelynek kapcsán már csak annyi maradt meg az idegenvezetés órákból, hogy a külső részén pontosan 88 szobor található. Valójában, ahhoz képest, hogy 17 éve lakom majdnem hogy mellette, és idegenvezetői OKJ vizsgám van, szép teljesítménynek tartom, hogy csak most jutottam be. Jobb vagyok, mint egy megválasztott képviselő.

Annyi volt a gond, hogy reggel 8:30-kor találkoztunk Rákóczi lovas szobránál, és hát, valljuk be, testvérek között is rohadt korai ez az időpont, pláne vasárnap. Fel is keltem időben, de nem számoltam azzal, hogy ütközni fogok a fürdőszobában apámmal. Ő azért kelt fel, mert ment gyúrni:

Apa: Hát, Te? Most értél haza?
R: Jaj, Apu! Egész este itthon voltam, nem emlékszel? Most keltem fel.
A: Nálad sohasem lehet tudni. Hova mész?
R: A Parlamentbe.
A: ???
R: Ne már! Nem mondtam? Anyunak már napok óta ezt magyarázom. Meghívtak minket…
A: Aha.
R: De tényleg.
A: Oké. Legközelebb találj ki valami jobbat. (röhög)
Hol is kezdjem. Volt Gólyatábor, igen. Képek még nincsenek, de már nagyon várom őket. Jó volt. A képek is jók lettek. Már amennyit láttam belőle. Meg amennyire emlékszem. Tömény négy nap volt. Igen, volt alany is. Nem…

Hazajövetelem után szembesültem azzal, amit még nyár elején igyekeztem hátra hagyni. Egy srác, aki csak most tudta meg, hogy nem fogok vele kávézni. Egy másik, akibe nem tudom mi ütött, de közös megegyezés alapján már csak én hívom. Majd egyszer. Egy harmadik, aki szintén menekülni próbált, de ő túljutott az ország határain. És még az újabbak is. Ja, persze. B-t ne hagyjuk ki a sorból. Elhívott csocsózni kettesben… én persze önkívületi állapotba kerültem attól az SMS-től, és találkoztunk. Rájöttem, hogy végig velem volt, mint valami frusztráció, amitől egész nyáron menekültem, ami már annyira az enyém lett, hogy csak akkor vettem észre, hogy létezik, mikor megszűnt.

Úgy érzem magam, mint egy légypapír. És bár nem csak bögölyöket és döglegyeket vonzok, azt, aki kicsit is tudna engem tisztelni és nőként szeretni, óva intem attól, hogy megközelítse az aurámat. Eltaszítom magamtól, mert nem tudnám viszonozni az emberi bánásmódot. Meghalt az érzelmi mimikám. Mindenki közömbös. És ennél bántóbb annak, aki tényleg elfogadna Téged, nem egy idealizált valakit, talán nem létezik. 'Bocsi, bazdmeg. Nem érzek irántad semmit. De örülök, hogy találkoztunk, mert… jófej vagy. '

Szánalmas.

szerda, szeptember 5

"Az embernek szuverén joga tönkretenni a saját életét."

Amelié csodálatos élete