>tekerőlant<

kedd, december 25

Zajlik a Karácsony ezerrel!

Az elmúlt néhány hét bevásárlós-áruházos-pénzszórós agyréme után, megnyugvást találhatunk a várva várt estében. Én viszont még előtte öntöttem egy kis olajat a tűzre: elruccantam a bécsi Karácsonyi Vásárba egy olyan nap után, mikor nem aludtam semmit!

Először húgomnak volt szalagavatója, majd nem volt kedvem hazamenni a Könyvtárból. Ötöskét megtáncoltattam a Szilvási Gipsy Folk Band zenéjére, és utána még elsétálgattunk a röpködő, hajnali mínusz fokok között. Ekkor még nem voltam benne biztos, hogy ott leszek-e reggel 7-kor a Délinél, de aztán ígéretet kaptam arra, hogy elkísérnek… szóval mentem.

Boldogan és álmosan szálltam fel a buszra Rubival, Zsófival és Marcsival. Átaludtam az egész utat, többek azt a történelmi pillanatot is, amikor akadálymentesen átléptünk a már nem létező határon. (Így úszták meg a vietnámi kisgyerekek a csomagtartónkban.)
Mikor Bécsbe értünk, már viszonylag zombi állapotba kerültem… pont ideális egy ész nélkül pénzköltéses programhoz. 50 Eurót, azaz a teljes karácsonyi prémiumomat tapsoltam el egy nap alatt. Valójában minden megerőltetés nélkül. Ez azért elborzasztott, de hamar túltettem magam rajta. Igazából csak azt vártuk, hogy mikor sötétedik be végre, hogy láthassuk a vásár fényeit.
Gyönyörű volt és olyan hangulatot árasztott az egész hely, amihez képest a Vörösmarty téri karácsonyi hajcihő, csupán falusi vursli. Persze, oda sem vásárolni megy az ember.
Tehát így tanultam meg egy nap alatt németül csacsogni a pénztárnál, és megtudtam, hogy a Ring, nem csupán angolul gyűrű. Ami viszont meglepő volt, hogy több szláv szót hallottam Bécs utcáin, mint a Szláv Tanszéken ennyi idő leforgása alatt. Mondjuk kár, hogy az ELTE-n nem árulnak cukorba mártott almát, csokis epret vagy forralt bort… lehet, hogy megérné bevezetni. Majd szólok a büfében.






MINDENKINEK BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT!!!

vasárnap, december 9

Édes...


"Ha megígérem, hogy nem öllek meg, megölelsz?"

hétfő, december 3

Giccses szavak lengnek körül,
és nem látom merre tart
az út melyre léptem.

Minden érzékem hevesebben örül,
mert éteri hangon hívogat a part,
melynek legszebb virágát letéptem.

A virág én vagyok.
Élettelenből lettem újra,
mert a Te kezedben fekszem.

Őrizz meg szentebben,
mint azt én testemben tettem...

vasárnap, december 2

Nem tudom neked szavakban megköszönni a tegnap esti lélekvesztő hullámvasutazást. Most értettem meg, hogy milyen különbségeket rejt magában kétévnyi korkülönbség a fiú javára… Veled már nem lehet megtenni dolgokat, amik nem jelentenek semmit, mert igenis, tudomásul kell vennem, hogy jelent. És neked már nem kell elmagyaráznom reakciókat, mert Te talán még nálam is jobban érted, hogy mi miért van úgy, ahogy.
Annyi mindent tudnék most írni, de félék még magamnak is bevallani. Hát még bárki másnak. Rólad már ne is beszéljünk. Minden esetre tartom magam ahhoz, amit azután mondtam, miután eltűntél 20 percre, hogy visszahozd a telefonomat.
Életem egyik legkínosabb és legfélelmetesebb 20 perce volt ez. Nem voltam tisztában azzal, mi történik, csak a saját rémképeimet láttam beigazolódni. Nem láttam mögé, mert nem voltam hajlandó megerőltetni magam.

Sok mindent nem mesélek el. Például, hogy mennyire durva kényszerképzeteim vannak néha. Valószínűleg anyámtól örököltem, akinek szent meggyőződése, hogy Rogán Antal üldözi őt személyesen, a bürokrácia segítségével. Anyun ugyanúgy kiüt a hideg verejték ettől a gondolattól, mint rajtam kismillió másiktól… csak azokban nem Rogán Anti a főgonosz.

Nem tudok bízni. Sem magamban, sem másban. Legalábbis eddig ezt hittem. És most elkezdtem megbízni benned és tegnap minden áron bizonyítani akartam magamnak, hogy nem szabad. Egy pillanatig, a hullámvasút legalján, megint úgy tűnt, hogy nekem van igazam és utáltam magam, hogy megint itt tartok. Aztán mikor visszaértél, elindult felfele a kocsi…