"Néki sok bűne bocsáttatott meg; mert igen szeretett; a kinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret."

Himnusz Íziszhez

Mert én vagyok az első és az utolsó.

Én vagyok a nagyrabecsült és a megvetett.

Én vagyok a szajha és a szent.

Én vagyok a feleség és a szűz.

Én vagyok az anya és a leánygyermek.

Én vagyok anyám karja.

Meddő vagyok, és számtalan gyermekem van.

Én vagyok az asszony és a hajadon.

Én vagyok, aki világra hoz, aki soha nem szült.

Én vagyok a vigasz a szülési fájdalmakban.

Én vagyok a feleség és a férj.

És engem a férjem teremtett.

Én vagyok az apám anyja.

Én vagyok a férjem húga.

És ő az én eltaszított fiam.

Mindig tiszteljetek, mert én vagyok a gyalázatos és a nagyszerű.

3. vagy 4. század (?),

Nag Hammádi

Ma megvilágosodtam!
Van egy reklám, amitől már a megjelenése óta kivételes módon és intezitással viszolygok, de sohasem tudtam megindokolni, hogy miért. Rájöttem:
http://szelsokozep.freeblog.hu/archives/2007/06/12/Ki_kurna_meg_egy_plussmedvet/

Ma délután beszélgettem Anyámmal:

A: Még mindig nem jött meg?
R: Nem. Mostmár kezdek aggódni.
A: ...
R: De az nem lehet. Minden jel arra utal, hogy meg fog jönni. Csupa pattanás vagyok, fájt is a hasam, meg fel vagyok fújódva.
A: Ha hétfőig nem lesz semmi, felhívjuk a doktornőt.
R: Inkább vegyünk előtte egy tesztet. Már volt ilyen mikor abbahagytam a tabit, emlékszel?
A: Nem.
R: Akkor is kimaradt, és azt mondta a doki, hogy vegyünk egy tesztet és ha negatív lesz, egy hét múlva ismételjük meg.
A: És mennyi egy teszt?
R: Úgy 1000 - 1500 Ft körül volt akkor. Én általában a középárkategóriájúakat vettem.
A: És mindig negatív volt?
R: ...

Hetek óta tervezem, hogy elmegyek végre strandra. Annyira vágytam már a napsütésre és a hideg mélyvízre, hogy az olvadozó fagylaltról és szolizott, bikinis hölgyekről már ne is beszéljek. Tavaly egészen bejött, mikor Docával kimentünk a Hajós Alfréd uszoda strandjára tanulni. Kár, hogy éppen egy nagy csapat napközis kisiskolás jelent meg, akik indián módjára körbe ugráltak minket, majd elkezdtek gallyakkal és kavicsokkal dobálni. De ez tavaly volt.

Tegnapra megbeszéltük B-vel, hogy ha már úgyis szabadnapja van, akkor menjünk együtt strandra. Ambivalens érzésekkel fogadtam ezt az ötletet: örültem, mert végre eljutok a hetek óta áhított desztinációmhoz, de aggódtam is, hiszen egyáltalán nem vagyok strand-képes fizikai állapotban. Mert ha még a barátnőmmel mennék… de hát B-vel, még terveim vannak.
Ámbár túl sok beleszólásom nem volt a dologba. B felhívott, hogy 20 perc múlva legyek kész, mert megyünk a gyömrői bányatóhoz fürdeni. Ehh… Persze, elkéstem. Szerintem egy lány sem vágja magát szőrtelenségbe és bikinibe mindösszesen 20 perc alatt. De ezt most már B is tudja.
Miközben Anyám azon drukkolt, vajon ütődött 21 éves leánykája belefullad-e egy bányatóba, mi éppen Vecsés környékén repesztettünk volna az autóúton, ha nem kapunk ki mindig egy kamiont vagy teherautót. Persze minden kanyarban másikat. A kalandos utazás után megismerhettem B. nővérét és egy kicsit a családi szennyest is. A szólás-mondás minden értelmében. Aztán elindultunk a ’plázs’-ra. Abban a pillanatban, hogy felrakták ránk a karszalagot, amely belépő gyanánt ékeskedett kicsi kacsónkon, beborult az ég és eleredt az eső. B-t ez nem tántorította el, ő megmártózott. Én először ódzkodtam az ötlettől, aztán ’egyszer élünk’ felkiáltással beadtam a derekam. Eszméletlen jó volt! Óriási cseppekben hullott alá az égi könny, mi meg a 25 fokos vízben lubickoltunk a halacskák között. Kár, hogy napozni nem tudtam. Az lett volna a hab a tortán. Bár… esőben csókolózni sem egy rossz dolog…

Tegnap hunyt el Darvas Iván, 82 évesen. Gyerekkorom szerelme, Liliomfi... Nugodjon békében.

"Egyszer aztán, hosszú évek múlva, amikor éppen a tükör előtt állt és fésülködött, Florentino Ariza mégiscsak fölfedezte a hasonlatosságot, és csak akkor értette meg: az ember abból jön rá, hogy öregszik, ha elkezd hasonlítani az apjára."

Gabriel García Marquez: Szerelem a kolera idején

Olyan fáradt voltam, hogy majndem elhánytam magam. Az összefüggésekről kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét.


Ennek eredménye képpen, tegnap éjjel, nagymamámról álmodtam. Elvittem neki bemutatni az Ákost. Mikor meglátta, összecsapta a két tenyerét és a tőle már annyira megszokott és szeretett hanglejtéssel, mosolyogva felkiáltott: "Te jó ég, hogy maga milyen magas!". És nevetett. Annyira eleven volt a kép, hogy hallottam a hangját, láttam a mozdulatait, ott égett a lámpa a konyhában: természetesen megint sütött-főzött valamit. Milyen érdekes, hogy ennyi idő után is mennyire élethűek bizonyos mozzanatok. Belénk isszák magukat, aztán elhalványulnak... Végül elfelejtjük őket.


Ma reggel a metrón a No Doubt - Just a girl című számát hallgattam. Annyira kedvem támadt összeverni az összes körülöttem téblábólót, és szilánkosra szedni az egész aluljárót. Armageddon.