Az elmúlt héten sikerült 3 férfi szívet összezavarnom (egyet talán össze is törtem). Nem hencegésből írom le ezt, inkább a döbbenetemnek adok hangot. Egyiknek sem ígértem semmit, egyszerűen egy gyenge pillanatomban találkoztunk… rosszkor, rossz helyen… rossz állapotban. A fene gondolta volna, hogy egy majdnem felnőtt férfi évekig is vár arra, hogy majd én beadom a derekam, egy másik, pedig 10 nap alatt eltervezi a közeljövőnket. (Erről egy, nem éppen színvonalas, amerikai tini mozifilm címe jut eszembe. Pedig meg mertem volna esküdni, hogy ilyen a való életben úgysincs. Őrült amcsik.)

A múlt hét csuda nagyokat dobott az ego-mon. Drága Miklós bátyám közölte velem, hogy azon kedves férfi ismerősei, akiknek bemutatott az utóbbi időben mind odavannak, hogy, idézem: „milyen jó tested van, és nagyon jó anya lennél”. Szóval folytatom tovább a tornázós tevékenységemet, mert ezek szerint látszik is valami. Ettől függetlenül nem biztos, hogy értem a kettő közötti összefüggést. Bár már biológia órán hallottam valami olyasmit, hogy az állatok testalkat alapján is választanak párt, hiszen létfontosságú, hogy a nőstény elég erős és rátermett legyen ahhoz, hogy ki tudja hordani az ivadékot. De mint tudjuk, ez az embernél nem feltétlenül működik így. Rengeteg olyan emberi nőstény van, aki ránézésre, egy egeret sem tudna megszülni, mégis imádják őt a férfiak.

De a múlt héten elindított lavinának még nincs vége. Úgy hiszem, korán sem oldódtak meg a dolgok. Persze. A dolgok sohasem oldódnak meg. Mindig meg kell őket oldani. Most érzem, hogy szükségem volna valamire, ami reset-eli az agyamat. Például a folyékony csokoládé szökőkútba mártott marcipángolyó ilyen volt… mini orgazmus.