Beléptem MSNre ezzel a személyes üzenettel: Nem vagyok itt, ne is próbálkozz. Csak egy ember volt, akivel szívesen beszélgettem volna… de ez lett belőle:
R: Hi!
D: De tudom, hogy itt vagy. Hello.
R: :p
D: Egyből nyalogatsz?
R: Mint egy kiskutya.
D: Jó lenne.
D: Kerestelek ma, de nem találtalak.
R: Pedig ott voltam.
D: Igazából be se mentem órára. Csak rohadtam a kampuszon órákat.
R: Én láttalak... de nem tudtam, hogy engem keresel. Az A meg a C épület előtt is.
D: Igen? És miért nem szóltál? Körbe jártam mindent csomószor... De nem akartalak hívni, mert féltem hogy órád van.
R: Kikapcsolom olyankor, nyugodtan hívhattál volna.
D: Azért kerestelek mert rád akartam szállni az E épület liftjében. Igazából.
D: Szexidög?
R: Miért hívsz így?
D: Mert az vagy...
Úgy érzem, a kiéhezettség dacára is, ez kicsit sok a jóból, így fél óra alatt... Leléptem. Nem szabad ajtóstul a házba. Nem, nem...
3 megjegyzés:
nézőpont kérdése, hogy mi az ajtó és mi a ház... ugyebár... :)
ejha...
hát, igen... meg az ablakon is be lehet menni, végül is...
Megjegyzés küldése