Olyan fáradt voltam, hogy majndem elhánytam magam. Az összefüggésekről kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét.


Ennek eredménye képpen, tegnap éjjel, nagymamámról álmodtam. Elvittem neki bemutatni az Ákost. Mikor meglátta, összecsapta a két tenyerét és a tőle már annyira megszokott és szeretett hanglejtéssel, mosolyogva felkiáltott: "Te jó ég, hogy maga milyen magas!". És nevetett. Annyira eleven volt a kép, hogy hallottam a hangját, láttam a mozdulatait, ott égett a lámpa a konyhában: természetesen megint sütött-főzött valamit. Milyen érdekes, hogy ennyi idő után is mennyire élethűek bizonyos mozzanatok. Belénk isszák magukat, aztán elhalványulnak... Végül elfelejtjük őket.


Ma reggel a metrón a No Doubt - Just a girl című számát hallgattam. Annyira kedvem támadt összeverni az összes körülöttem téblábólót, és szilánkosra szedni az egész aluljárót. Armageddon.