Tegnapelőtt kicsit elborultam. Sajnálom.

"Már úgyse ír."-

mondom halkan,

és éjjeli fejem leborul a hallban.

Most nem sírok.

Már nem tudnék

Dobogó rongy-szívem nem áztatja emlék.

Szétmállok így!

Kétség kúszik

gerincemen az agyamba! Gyöngyös csúzlik...

az kell nekem.

Nem adhatom

át életem, míg harcol bennem egy atom:

a félelem.

Kellesz nekem,

hogy tartsd fejem, míg a gennyet öklendezem,

a kórságod;

arcon metszett.

Ha összerogynék nálad, csak szórj rám meszet.