Zajlik a Karácsony ezerrel!

Az elmúlt néhány hét bevásárlós-áruházos-pénzszórós agyréme után, megnyugvást találhatunk a várva várt estében. Én viszont még előtte öntöttem egy kis olajat a tűzre: elruccantam a bécsi Karácsonyi Vásárba egy olyan nap után, mikor nem aludtam semmit!

Először húgomnak volt szalagavatója, majd nem volt kedvem hazamenni a Könyvtárból. Ötöskét megtáncoltattam a Szilvási Gipsy Folk Band zenéjére, és utána még elsétálgattunk a röpködő, hajnali mínusz fokok között. Ekkor még nem voltam benne biztos, hogy ott leszek-e reggel 7-kor a Délinél, de aztán ígéretet kaptam arra, hogy elkísérnek… szóval mentem.

Boldogan és álmosan szálltam fel a buszra Rubival, Zsófival és Marcsival. Átaludtam az egész utat, többek azt a történelmi pillanatot is, amikor akadálymentesen átléptünk a már nem létező határon. (Így úszták meg a vietnámi kisgyerekek a csomagtartónkban.)
Mikor Bécsbe értünk, már viszonylag zombi állapotba kerültem… pont ideális egy ész nélkül pénzköltéses programhoz. 50 Eurót, azaz a teljes karácsonyi prémiumomat tapsoltam el egy nap alatt. Valójában minden megerőltetés nélkül. Ez azért elborzasztott, de hamar túltettem magam rajta. Igazából csak azt vártuk, hogy mikor sötétedik be végre, hogy láthassuk a vásár fényeit.
Gyönyörű volt és olyan hangulatot árasztott az egész hely, amihez képest a Vörösmarty téri karácsonyi hajcihő, csupán falusi vursli. Persze, oda sem vásárolni megy az ember.

Tehát így tanultam meg egy nap alatt németül csacsogni a pénztárnál, és megtudtam, hogy a Ring, nem csupán angolul gyűrű. Ami viszont meglepő volt, hogy több szláv szót hallottam Bécs utcáin, mint a Szláv Tanszéken ennyi idő leforgása alatt. Mondjuk kár, hogy az ELTE-n nem árulnak cukorba mártott almát, csokis epret vagy forralt bort… lehet, hogy megérné bevezetni. Majd szólok a büfében.

MINDENKINEK BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT!!!