Tegnap hunyt el Darvas Iván, 82 évesen. Gyerekkorom szerelme, Liliomfi... Nugodjon békében.

"Egyszer aztán, hosszú évek múlva, amikor éppen a tükör előtt állt és fésülködött, Florentino Ariza mégiscsak fölfedezte a hasonlatosságot, és csak akkor értette meg: az ember abból jön rá, hogy öregszik, ha elkezd hasonlítani az apjára."

Gabriel García Marquez: Szerelem a kolera idején

Olyan fáradt voltam, hogy majndem elhánytam magam. Az összefüggésekről kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét.


Ennek eredménye képpen, tegnap éjjel, nagymamámról álmodtam. Elvittem neki bemutatni az Ákost. Mikor meglátta, összecsapta a két tenyerét és a tőle már annyira megszokott és szeretett hanglejtéssel, mosolyogva felkiáltott: "Te jó ég, hogy maga milyen magas!". És nevetett. Annyira eleven volt a kép, hogy hallottam a hangját, láttam a mozdulatait, ott égett a lámpa a konyhában: természetesen megint sütött-főzött valamit. Milyen érdekes, hogy ennyi idő után is mennyire élethűek bizonyos mozzanatok. Belénk isszák magukat, aztán elhalványulnak... Végül elfelejtjük őket.


Ma reggel a metrón a No Doubt - Just a girl című számát hallgattam. Annyira kedvem támadt összeverni az összes körülöttem téblábólót, és szilánkosra szedni az egész aluljárót. Armageddon.

Szörnyella

Bevallom, megint elkövettem egy hibát. Elkezdtem gondolkodni, olyan dolgokon, amiken nem érdemes. Ezért utálok egyedül lenni itthon. Már félek a saját gondolataimtól…
Azon elmélkedtem, hogy vajon hogyan lettem az, aki most vagyok? Hogyan sikerült egy olyan emberré válnom, aki ennyire nem találja a helyét, és akárhol próbálkozik, csak romokat és káoszt hagy maga után?

A Grace Klinika mai epizódja nagyon megérintett. Felébresztett bennem néhány gondolatot, amit le szerettem volna jegyezni. Így került elő a kis-kötős-könyvem, amibe régebben alig jegyeztem valamit. Belelapoztam:

„Édes nő illatának parfümét hordja szét a metró bűzös szele. A felszínre érvén, kinyitod esőcsinálód, hogy megvédjen a természettől. Ismerősök és ismeretlenek jönnek szembe ernyőjükbe belebújva, nehogy meglássa őket valaki. Madarat tolláról, embert ernyőjéről – gondolhatnánk. Keresek valamit, de nem találom. Lassan már abban sem vagyok biztos, hogy tudtam-e valaha mit keresek. Már csak a hátamat fájlalom.
Utálom az időjárást. Mindig ellenem dolgozik. Kiadja a belsőmet. Elárul.
Itt már nem csengetnek. Mennem kell.”
2006. február

„A neved hitetlen,
és most is itt kísért.

Ki gondolta, hogy újra írok. Neked. Kiskönyvembe oldalakat írnék tele. Neked. Elmesélnék mindent. Valamiért úgy érzem, hogy tudnod kell, hogy honnan jöttem, miért vagyok itt, és talán Te meg fogod tudni mondani, hogy hová tartok.
Szörnyű belegondolni, hogy milyen árnyék vetül Ránk. Rád és rám. És szörnyű belegondolni, hogy milyen árat fizethetek ezért. De nem miattad teszem, hanem magam miatt. Ő az édes, drága múlt, Te a ködös, vonzó jövő vagy. Jelenem nincs. Vagy csak nem akarok róla elgondolkodni, ezért semmisnek tekintem. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ennyi lélek közül, engem választottál. Még mindig hihetetlen, hogy elmúlt valami, ami eltörölhetetlennek tűnt. Nyoma maradt. Sebek. Újabb nyalogatnivaló.
Még nem tudom mi a Te szereped bennem, de sokszor eszembe jutsz. Veled álmodom. Úgy érzem tudnod kell rólam mindent. Azt is, amit nem szeretnél. Pedig én nem tudok semmit rólad.
Semmit.
Ez a jelenem is.
Te lennél a jelen?”
2006. december vége

Sajnos a hitetlen, nem volt rám kíváncsi. Így utólag, azt hiszem, megértem… lehet, hogy már előre tudta, mi lesz belőlem mostanra.

"You're sick, girl!"

Ki szeretne egy olyan 23 éves pasival járni, aki odafigyel rád, mindent megad neked (az ésszerű határokon belül), bármikor lehet rá számítani, okos, kedves, magas, kellemesen izmos, férfias, jó kiállású, megnyerő, jól nevelt, céltudatos, talpraesett, őszinte, jó fej családja van, új dolgokat is tud még mutatni, jó vele az ágyban, van kocsija, és még szeret is Téged?

A jelek szerint én nem.

Még mielőtt mindenki azt gondolná, hogy teljesen megőrültem, meg kell mondanom, hogy nem teljesen. Természetesen mindenkinek vannak hibái, ahogyan mindkettőnknek. Valami nem működött. Ahogy ő mondta ’elpörögtünk egymás mellett’. És igaza van. Én nem tudtam leállni a január óta tartó ámokfutásommal. Valószínűleg nem akartam eléggé. Ő pedig, nem tudott leállni azzal, ami ő maga. Ez zavart. Azért zavart, mert én nem önmagamat adtam, hanem valakit, akiről azt gondoltam, hogy imponál majd neki. És amikor felhívta a figyelmemet arra, hogy látja ám a turpisságot, akkor ideges lettem, és csak azért is meg akartam mutatni, hogy nincs turpisság. Úgy éreztem magam, mintha két elmebeteg próbált volna normális kapcsolatban lenni. Az elejétől kezdve tudtam legbelül, hogy ez nincs így rendben, de mindenkinek tetszettünk. És nekem is tetszett, hogy mindenkinek tetszünk, és neki meg én tetszem. A tetszési indexem az egekbe szökött… csupán az érzelmi életem fogott padlót. Túl kicsi vagyok még ehhez a férfihoz. És túlságosan utálok egyedül lenni, ahhoz hogy azért legyek vele, mert vele vagyok. Lehet, hogy pihennem kéne, de az alkalom mindig adódik, és mindig ott fityeg a kérdőjeles-felkiáltójel a fejem felett: mi van, ha ő az, akit eddig kerestem?!

Két hónapos kapcsolatunkban először állt be az a helyzet, hogy hiányzik. Úgy szívből, igazán. Ez olyan, mint amikor először villámlik aztán mennydörög. És csak utána csap beléd…

búgócsiga

- Szerintem semmi értelme ennek az egésznek.
- Lehet.
- Nem. Biztos. Miért nem vetsz véget ennek? Csak kínlódtok mindketten…
- Nem tudom. Most nincs kedvem végigcsinálni ezt az egészet. Nem bírom rávenni magam a cselekvésre.
- Hát, nem tudom. Én a Te helyedben biztosan nem hagytam volna elfajulni idáig a dolgot.
- El sem hiszem, hogy végre hazahúzott.
- Hogy-hogy?
- Éreztem, hogy valami nagy baj lesz, ha nem húz el. Mondtam is neki. Mondta, hogy oké, és hogy nem kell annyira komolyan venni ezt a szakot. Azt hitte, amiatt mondom neki. De nem amiatt mondtam…
- Sejtettem…
- Aztán megettem az összes mozzarelláját, és eljöttem. Mikor kijöttem tőle, elkezdett ömleni az eső. Szarrá áztam, mindenki nézett a buszon… Elhoztam a búgócsigámat is. Most ott van a lakásban. Mostantól ott lakik.